„Tegyünk úgy, mintha tankok járnának rajta” – a híd, ami védelmi kiadás lesz

A júniusi NATO-csúcson „történelmi” megegyezés született. A tagállamok vállalták, hogy (Trump elnök határozott kérésének megfelelően) 2035-ig a GDP-jük 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Tekintve, hogy a 2014-ben vállalt 2 százalékra emelést a mai napig sem tudta valamennyi tagállam elérni, nem beszélve az Európát egyre inkább sújtó gazdasági és geopolitikai káoszról, valamint a tagállamok államadóssági mutatóiról, a mostani vállalás több mint merész, és inkább értelmezhető politikai gesztusként az amerikai elnök felé, semmint valós, reális alapokon nyugvó és kivitelezhető ígéretként.  

Tudta ezt Mark Rutte NATO-főtitkár is, ezért a célkitűzést (Trump számára is elfogadható módon) két részre bontotta: az 5 százalékból 3,5 menne fegyvervásárlásra és a nemzeti haderők valós fejlesztésére, míg a maradék 1,5 százalék kettős felhasználású projektekre, vagyis infrastruktúrára, kibervédelemre és minden olyan beruházásra, amelynek a gyümölcsét békeidőben a civil társadalom, egy esetleges háborúban azonban a hadsereg is élvezheti.  

Németországban például legendásan rossz a hidak állapota, a többségük egyszerűen nem bírná el a több tucat tonnás harckocsik forgalmát. A másfél százalékos kiadási keret azonban most lehetőséget nyújt a probléma kezelésére, elsősorban a polgári forgalom legnagyobb megkönnyebbülésére. 

Függetlenül attól, hogy a tagállamok többsége bizonyosan nem fogja teljesíteni a kitűzött célt, az 1,5 százalék mindenkinek megmozgatta a fantáziáját: ez az a kiskapu ugyanis, amelynek segítségével úgy tudják növelni a védelmi költségvetést, hogy közben nem kell új forrásokat előteremteni hozzá: az egyébként is infrastrukturális célokra fordítandó költségvetési pénzt egyszerűen áthelyezik a védelmi büdzsébe, így egy szimpla könyvelési trükkel érik el a kecske és a káposzta dilemmájának hatékony megoldását. Így gondolta ezt Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is, amikor a napokban máris bejelentette, hogy megvalósítana egy mintegy százéves álmot, és 13,5 milliárd euróért megépítené az olasz szárazföldet Szicíliával összekötő gigantikus függőhidat – a költségeket pedig katonai kiadásként számolná el.  

Tekintve, hogy a nagyon komoly államadóssággal küzdő Olaszország védelmi kiadás tekintetében a NATO egyik legmegbízhatatlanabbul teljesítő országa (GDP-arányosan 1,5 százalék a védelmi költségvetése), még az ilyen trükkökkel sem fogja elérni a 2035-ös célt, de egy 13,5 milliárdos beruházás katonai álcahálója legalább papíron jól mutat. Az olasz kormány ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy a Messinai-szoros felett építendő, mintegy 3,5 kilométer hosszúságú híd stratégiai értékű a NATO számára. Mint arra a Politico is rámutat, valójában a védelmi büdzsébe sorolt infrastrukturális gigaprojekt nem csak költségvetési trükként hasznos: katonai jellege miatt segítene a kormánynak kiküszöbölni azokat a gazdasági, társadalmi és bürokratikus akadályokat, amelyek eddig alapból megakadályozták az építését. 

A cikk folytatása a makronom.eu oldalon olvasható.

Címlapfotó: MTI/EPA/ANP/Iris Van Den Broek

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon.